Nos, végre befejeztem az első részt. Nem mondhatom, hogy zökkenőmentesen ment, de legalább elkészült. Minden építő jellegű kritikának nagyon örülnék, vagy ha van valami jó ötletetek, nyugodtan megírhatjátok kommentben. Légyszi pipáljatok a bejegyzés alján, ha elolvastátok! Köszi előre is!:)
1.rész - Kezdetek
Nem ezt érdemli. Soha nem akart vámpír lenni, és most elvették tőle a
döntés jogát. Akárcsak mi, ő is leragadt életének eme, amúgy is gyötrelmes
szakaszában, amiből már nem lesz lehetősége kirobbanni. Bár az évek ugyanúgy
telnek majd, ő örökre 18 éves marad. Meg kell küzdenie a vér iránti szomjával,
és akármilyen nehéz is, nem szabad hagynia, hogy az embersége eltűnjön. Nem
hagyhatom, hogy egyedül maradjon, főleg nem most. Biztos vagyok benne, hogy az
elkövetkezendő hetek és hónapok nehezek lesznek számára, de nem lesz egyedül.
Ott leszek vele, és segíteni fogok. Bár ő Stefant választotta, és nekem
előbb-utóbb el kell hagynom a várost, de most még maradok. Legalább addig, amíg
nagyjából nem rendeződnek a dolgok. – gondolta magában Damon, miközben az ajtó mellett
álldogálva bámulta az eszméletlenül fekvő Elenát. A kórház egy elhagyatott
részén voltak. A lány egy régi kórházi ágyon feküdt, Stefan pedig síri csendben
állt mellette. Szinte érezni lehetett a légkörben a feszültséget, hiszen Elena
bármelyik percben magához térhet, ezért sem hagyhatták magára egy pillanatra
sem a lányt. De nem is akarták. Mindketten mellette akartak lenni, bármi is
történjen. Most nem számított semmi más, csak Elena. Mindkét vámpír könnyes
szemmel, aggódó tekintettel várta, hogy a lány felébredjen. Nem tudták, mire
számíthatnak a közeljövőben. A vámpírlétet mindenki másképp éli meg, valakinek
hosszú évtizedek után sem sikerül teljesen uralni önmagát, míg néhány
szerencsés viszonylag hamar meg tanulja kezelni a vér iránti függőséget. Eleinte
nehéz, de idővel könnyebb. A már-már óráknak tűnő csendet, egy hirtelen jött
nehézkes levegővétel zavarta meg. Elena felébredt.
- Hol vagyok? – kérdezte, miközben
lassan felült. Az egyetlen dolog, amit jelenleg érzett, az a hasító fájdalom
volt a fejében.
- Kórházban – válaszolta alig
halhatóan Stefan, miközben a könnyeivel küszködött. Próbált erős maradni, de
ebben a helyzetben, nem látott rá túl sok esélyt.
- De… mégis mi történt? – Elena legbelül érezte, hogy valami nagyon nem
stimmel. Teljesen össze volt zavarodva. Tekintetét Damon és Stefan közt
váltogatta, de csak aggódó, fájdalmas szemekkel találkozott. – Kérlek ne
kínozzatok, mi történt? Mit keresek itt? – kérdezte újból, mivel az előzőre nem
érkezett válasz, s ez egyre inkább félelemmel töltötte el.
- Amikor elájultál, nem agyrázkódásod volt,
hanem agyvérzésed. Csak vámpírvérrel lehetett megmenteni. – suttogta Damon.
Arcát a fájdalom borította, ez a nap már nem is alakulhatott volna rosszabbul.
- Sajnálom Elena, de nem tudtalak
időben kimenteni a kocsiból. Már… túl késő volt. – felelte Stefan.
Ahogy a szavak lassan értelmet
nyertek a lány fejében, kezdett a körülötte lévő világ elhomályosodni. A
rettegés és fájdalom hatalmába kerítette, miközben arcán némán folytak a
mindent eláruló könnycseppek. Nem akart vámpír lenni. A jövőjét mindig is úgy
képzelte, hogy gyermekeket szül, férjhez megy, és boldogan öregszik meg. Úgy
érezte minden próbálkozás hiábavaló volt. A szerettei, akik meghaltak, azért,
hogy az ő jövőjét valamilyen szinten biztosítsák, mind hiábavaló volt. Örökre
18 éves marad, és ezen már semmi nem tudott változtatni. Vagyis egy dolog tud.
Ha nem iszik emberi vért, és azzal nem fejezi be az átváltozást. Viszont ezzel
sem térhet vissza régi, jól megszokott életébe, hiszen a vér megvonásával a
halált választaná. Elenának hirtelen kérdések hada rohamozta meg a fejét,
amikre jórészt még nem volt válasza. Nem tudta, mit tegyen. Most csak egy
dologban volt biztos: nem akart tovább a kórházban lenni, úgy érezte muszáj
kiszellőztetnie a fejét. A hirtelen jött gondolat hatására felpattant az
ágyról, és az ajtó felé vette az irányt. Még mi előtt elhagyta volna az
aprócska szobát, Damon állta útját.
- Hova készülsz? – kérdezte.
- Csak kiszellőztetem kicsit a fejem. Muszáj
átgondolnom a dolgokat.
- Elena, most nem mehetsz el.
Veszélyt jelentesz máskora, és magadra is. – szólt halkan, miközben lassan
végigsimított a lány karján. Elenát az érintés hatására kirázta a hideg, s
látta Damon szemében azt, amit eddig nem akart észrevenni. A fájdalmat. Azt a
mérhetetlenül kínzó fájdalmat, amit ma nagyrészt ő okozott neki. Nem akarta
megbántani a vámpírt, de döntenie kellett. Bár nem volt biztos benne, hogy
helyesen döntött, mégis választania kellett. Nem volt ideje átgondolni, hogy
mit is érez pontosan, felelnie kellett arra a kérdésre, amit szíve szerint minél
tovább húzott volna.
- És akkor mit csináljak?
Álldogáljak itt, hátha minden helyre jön? – kérdezte Elena türelmetlenül. Érzelmei
hurrikánként dúltak a fejében, amiket már nem tudott kontrolálni.
- Velünk kell jönnöd a villába. Csak
ott vagy biztonságban. – mondta Stefan, miközben próbált nyugodt maradni.
- De… - kezdte Elena.
- Nincs semmi de! Ez nem egy
esetleges lehetőség, Elena! Veheted akár kötelező programnak is. – vágott közbe
Damon, ellentmondást nem tűrően. Bár szavak helyett csak egy sóhajtást kapott
válaszul a lánytól, neki ennyi is elég volt.
Miután beszálltak a kocsiba, a csend
átvette az uralmat. Senki nem szólalt meg, Damon némán vezetett, Stefan és
Elena pedig az ablakon bámultak kifele, miközben próbálták a saját gondolataikat,
ha nem is teljesen, de legalább részben helyre tenni. Damon fejében ezernyi
apró kérdés parázslott, amikre nem tudott választ adni. És ezek a kérdések mind
egy lány körül forogtak. Egy olyan lány körül, akit szeretett, és bármit
megtett volna érte. Ezzel Stefan sem volt másképp, mégis akinek a legnagyobb
zűr volt a fejében, az Elena volt. Próbált velük nem törődni, és csak a jelenre
koncentrálni, de elhatározni sokkal könnyebbnek bizonyult, mint meg is
valósítani. – Mit tegyek? Éljek örökre vámpírként? Valahogy ez a
lehetőség sohasem vonzott. Egyáltalán milyen vámpír lennék? Ez nem lehet igaz,
mennyivel könnyebb volt minden régen. – keringtek a gondolatok a lány
fejében.
A mindössze néhány percnyi utazás
után meg is érkeztek. Mikor Elena belépett az ajtón, a jól megszokott illat
fogadta.
- És meddig akartok itt tartani? – kérdezte a
lány, miközben leült a kanapéra.
- Az rajtad áll! – válaszolt Damon, s
odasétált a pulthoz, és mint mindig most is töltött magának egy pohár whiskyt. –
Attól függ, hogyan tudod majd kezelni a vámpírlétet.
- Ki mondta, hogy egyáltalán át akarok
változni? – suttogta alig hallhatóan a lány, mialatt a könnyeivel küszködött.
Remélte, hogy nem hallja meg senki, de ez egy vámpírokkal teli szobában elég
esélytelen.
- Elena, ugye nem azt akarod
mondani, hogy…- kezdett bele Stefan.
- Nem tudom, mit csináljak. Teljesen
össze vagyok zavarodva. Én… én soha nem akartam, hogy ezt történjen. – nyögte ki
Elena, miközben hangja remegett a sírástól. Gyűlölte ezt a helyzetet. Úgy
érezte, legszívesebben eltűnne a Föld színéről, és minden rosszat meg nem
történt-é tenne.
- Szóval fel akarod adni? – rivallt rá
Damon szikrázó szemekkel.
- Damon, én… nem, csak…
- De igen Elena, fel akarod adni!
Miután annyit harcoltál! – üvöltötte Damon. Nem akarta elveszteni a fejét, de
az önkontrollban sosem volt valami jó, és nem most szeretett volna rekordokat
döntögetni. – Gondolj csak Jeremyre! Mindenkije meghalt, csak te maradtál neki!
És képes volnál itt hagyni?
Elenánál itt tört el végleg a
mécses. Nem tudott egy szót sem szólni, csak némán folytak a könnyei, mégis
legbelül tudta, hogy Damonnek igaza van. Nem hagyhatja magára Jeremyt. Szüksége
van rá. Szerette az öccsét, és semmiképp nem akart neki fájdalmat okozni.
Az a néhány másodpercnyi csend, ami
ezután következett, a Salvatore testvérek számára egy örökkévalóságnak tűnt.
Nem tudták, mi fog következni, csak egyben voltak biztosak: a neheze még csak
most jön.
- Igazad van. – mondta alig hallhatóan Elena.
Szeméből még mindig vízesésként folytak a könnyek, de belátta, hogy nem
dobhatja el magától az életet. Főleg azok után, amit a szerettei tettek érte.
Válaszként mindkét fiú felsóhajtott.
Egyikük sem gondolta volna, hogy ilyen könnyű lesz meggyőzni a lányt. Sok
mindenre számítottak, de erre nem.
Bár Damon arca továbbra is
gondterhelt volt, legbelül mégis mosolygott. Lehet, hogy Elena nem lehet az
övé, de legalább élni fog. És számára ez volt a legfontosabb. Bár már többször
is kivívta Elena haragját, mindent a lány életben maradásáért tett. És ez soha
nem is fog változni.
Szija Eli :) Nos, meg kell, hogy mondjam..lenyűgöztél :) Végre egy olyan fanfictiont olvasok, ami minden szempontból a helyén van. Eltaláltad az összes karakter stílusát, gyönyörűen fogalmazol, és ami a legjobb; érdekel a folytatás! Ahhoz képest, hogy ez az első írásod, egyszerűen mesés. Tényleg! Nem szoktam úgy osztogatni a dicséreteket, sok szörnyű írást is olvastam már, ami teljesen eltért a TVD hangulatától, nem volt hiteles. DE a tiéd maximálisan az. Érdemes ezzel foglalkoznod, és több időt invesztálnod az írásba, mert megéri, remekül használod a szavakat;) Nekem is van blogom, ki is raklak, reklámozlak, hogy minél többen olvassanak, hisz ami minőségi azt el kell juttatni az emberekhez. Köszönöm az élményt, és várom a következő fejezetet. Puszi, Andie. u.i íme az én blogom: http://andietvdstories.blogspot.hu/
VálaszTörlésSzia Andie! Köszönöm szépen a dícsérő szavakat, nagyon örülök, hogy sikerült elnyernie a tetszésed :) Tényleg nagyon jól esik, amiket írtál :) És köszi a reklámot, én is kiraktam az oldalad! :D Puszi
VálaszTörlésUgyan nincs mit :) Tehetséges vagy! Blogbejegyzésbe raktam ki az ajánlásodat, így többen látogathatnak meg :) Ha van időd nézz körbe nálam is, kíváncsi vagyok, hogy az én írásaim elnyerik-e a tetszésedet. Puszi
VálaszTörlésÉn nem dicsérlek, mert Andie már mindent elmondott, amit kellett, és teljesen igaza van!!!!
VálaszTörlésEngem csak egy dolog érdekel, mikor jön a 2. fejezet?????
Köszi, aranyosak vagytok! A 2. fejezet előreláthatólag jövő hét első felére várható :)
VálaszTörlésSzia Eli! Andie mutatta az oldalat.
VálaszTörlésMegérte elolvasni. Szépen, átgondoltan fogalmazol és írsz. Szinte inni lehet a szavaidat. Nincsenek értelmezési hibák benne, ami rengeteg más oldalon megvan. Egy letisztult és (számomra a legfontosabb) realisztikus írásról van szó. Gratulálok!
Üdv: Sleepy (SLY)
Szia Eli!
VálaszTörlésNagyon tetszett az írásod!
Szépen, világosan fogalmazol, eltaláltad a TVD hangulatát, öröm volt olvasni az írásod! Várom a folytatást!
Üdv.: Ági Anyu :-)
Sziasztok! Örülök, hogy tetszik az írás, és köszönöm a véleményeket, nagyon jól esnek :)
VálaszTörlésDrága Eli! Andie ajánlása vezetett az oldaladra, és mivel bízom az ízlésében, bekukkantottam. Nem bántam meg, ígéretesen kezdődik a történet. Szépen, és ami számomra nagyon fontos, jó helyesírással öntöd formába a gondolataidat. Meglepő,hogy ez az első próbálkozásod.
VálaszTörlésVárom a következő fejezetet :)
Puszi: eewa
Köszi ewaa! puszi
VálaszTörlés